Tudom én vagyok túl igényes megint...

Mostanság mindenhonnan a Nemzeti Gárda megalakulásáról lehet hallani, no meg a mostanra már európai szintűre duzzadt felháborodásról. A rutinosabbak már tudják, ez csak figyelem elterelés a sok apró ganéságról, ami miatt ez a blog is létrejött. Próbálják a figyelmünket elterelni arról, hogy lassan a magyar nemzet ismét valamilyen "monarchia" tagja lesz majd.

És az emlékek már is előbújnak tudatalattim rejtekhelyéről, és visszarepítenek az időben majd egy évet, és mikor kinyitom fáradt szemeimet, "Aluminium országban" találom magam. Így hívom azt az amerikai céget, amely szerves része munkanapjaimnak, és amely cég mindíg tartogat meglepetéseket az ott dolgozók számára. Két kis történetet mesélnék el, az egyik kapcsolódik Kazi rendőrős sztorijához, a másik egy már amerikalizálódott magyar abszurditás.

Aki járt már "Aluminium országban" az tudja, hogy a cég területére majdnem olyan nehéz belépni, mint amerikába, csak itt vízumot nem kérnek. Szóval, hogy bevihesd az árudat, ami miatt már egy napja áll a gépsoruk és már buktak cég szinten 10-20 milliót, meg kell felelni pár elvárásnak. Az egyik ilyen elvárás, hogy a gépkocsidnak legyen érvényes zöldkártyája.
Történt velem egy szép szerdai napon, hogy odahajtok a portához, mint mindíg sietve, rutinosan. A biztonsági őr miután végig nézte a kocsit nincs e bomba benne, leellenőrízte a fényszóróimat és az elakadásjelzőmet, kiszúrta, hogy kerek 1 napja lejárt a zöldkártyám. Olyan, John Mclaine-esen rám néz:
- Sajnos, nem engedhetlek be a gyár területére!
-De ember, hát itt figyel az árú, amit már nagyon várnak a gépsoron, hogy beépíthessék!
Elgondolkodik, most már kicsit Robert De Niro-ra hasonlít a Keresztapából.
-Na jó, állj félre és felszólok telefonon, mit tehetek érted.
-Köszönöm.
És félre álltam jókedvűen, hogy végre egy pozitív élmény, segítenek. A jókedv hamar elszállt.
Két percen belül egy járőr kocsi lefékezett mellettem, kipattant Starsky és Hutch, és szigorú tekintettel a papírjaimat követelték. Közölték velem, hogy a biztonsági őr tájékoztata őket, hogy lejárt a zöldkártya és én megpróbáltam bejutni vele a céghez. Köpni nyelni nem tudtam, és mire felocsúdtam már ott is volt a kis csekkecske a kezemben. Természetesen nem fizettem be, és azóta kerülöm a kontaktust a céggel. Erre csak azt tudom mondani: magyar, magyarnak a farkasa. Tisztelet a kivételnek!

A másik történet főhőse egy vendégmunkás, akit a szél "Aluminium országba" fújt. Főhősünk egy pénteki nap késve tette le a munkát, a buszjárat pedig már indulóban volt, így levágott egy hatalmas sprintet. Egy másik szabály amerikai munkaadóinknál, hogy a cég területén maximum 20Km/h sebességel lehet hajtani, ellenkező esetben ha trafipax bemér, kapok egy figyelmeztetést, majd másodjára piros lap. Főhősünk nem gondolta volna, hogy a célhoz oly közel egy trafipaxos autó figyel és beméri őt, amint több mint 20-al sprintel, mi több le is fényképezik. Sajnos nem tudunk semmit a további történésekről, az biztos, hogy a főhősünket kitíltották a cégtől, és legnagyobb örömömre leszerelték a sebességkontrolláló táblát is, mondván az volt a hibás, rosszul mért.

Egy szó, mint száz, ez a blog kifogyhatatlan lesz a témákból, s talán egyszer a gyermekeink folytatják majd.