Gondolom, mindenkinél évről évre visszatérő jelenség a kollegák csipkelődő, olykor bunkó megjegyzései mikor visszatérünk a jól megérdemelt vakációnkról. Az ember feltöltődve, élményekkel teli kezdi meg a rabszolgamunkát, amit a kedves kollegák az első negyedórában porig rombolnak. Minél több élményt mesélsz -amiből ők is megtudhatnának a világról új dolgokat, estleg hasznosítani is tudják később-annál inkább irigyek lesznek és úgy tesznek, mintha ők nyaralás alatt is dolgoztak volna lent a bahamákon. Miért van ez? Miért érzem úgy napról napra, hogy az évek során felépített emberi kapcsolatok lassan szétporladnak? Miért kell azt a sok élményt, tapasztalatot elfolytani magamban? Az emberiség szépen lassan elfelejti a túlélés fogalmát, és hagyja, hogy GPS-ek mondják meg helyettük mi a "balra" és mi a "jobbra". A kollegák pedig azt hiszik, minnél messzebb mennek nyaralni, annál inkább "élnek".  Szerintem egyszerűen irigyek és túl pitiánerek ahhoz, hogy együtt tudjanak veled örülni.